Decemberben is várja a fiatalokat múzeumpedagógiai programunk. Legközelebb 16-án, szerdán.
Kedden indul a REÖK új felolvasószínházi sorozata, melynek közreműködői az apás szülés, majd az otthonszülés hazai úttörője és a népszerű színművésznő lesznek. A sorozat első részében egy szegedi hajléktalan nő…
Hajléktalan szegedi nők sorsát mutatja a REÖK legújabb felolvasószínházi sorozata. Kedden, az első előadáson Geréb Ágnes és Papadimitriu Athina tolmácsolnak egy megdöbbentő élettörténetet.
Legújabb tárlatunk a Csongrád Megyei Önkormányzat gyűjteményéből válogat.
Két különleges kezdeményezés indul a REÖK-ben még idén. A novemberi kezdetű Városszél c. színházi projekt Szeged elfeledett, békebeli történeteit dolgozza fel neves színészek közreműködésével. A decemberben induló sorozat pedig szegedi…
Ismerd meg kívül-belül Magyarország egyik legkedveltebb szecessziós palotáját!
Vasárnapig (2015.11.15.) még látogatható a nagy sikerű 33. Sajtófotó Kiállítás. A nagy érdeklődésre tekintettel a REÖK meghosszabbította a tárlatot, melyen a látogatók többek közt Erdei Zsolt utolsó mérkőzéséről is láthatnak…
Elek Ferenc „nyelvkertészként” érkezik novemberben a palotába. A Dumaszínház és a FÜGE harmadik színházi produkciója, a Szóvirágok anyanyelvünk gazdagságára és hanyatlására világít rá záporozó nyelvi leleményekkel. A Városszél színházi sorozat…
A REÖK második Lámpás Sétáján ismét saját készítésű lámpácskákkal tehetünk egy kört a belvárosban. A hangulatot sütőtökös finomságok, gesztenye, puncs és forralt bor valamint kellemes swing-melódiákkal Gájer Bálint és zenekara…
Szombaton ismét várunk kicsiket, nagyokat, magyarokat és külföldieket népszerű palotaséta programunkra! / We are awaiting you again this Saturday at our popular guided tour about the palace! (fotó: Székely György)