Kiállítások 2024
Tudatos művek - Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata
2024. december 6. - 2025. január 26.
A Tudatos művek címet viselő kiállításon ezúttal egy különleges téma szolgál a válogatás apropójául; a REÖK történetében először olyan tárlat készül, amely a művészet társadalomformáló erejére és az ökológiai rendszerek kölcsönhatásaira is felhívja a figyelmet. A tárlaton az MMA Képzőművészeti Tagozatához kapcsolódó, valamint a mottó által felvetett tematika iránt elhivatott alkotók műveit láthatja majd a dél-alföldi galéria közönsége.
„A „tudatos művek” jelenlegi összeállításának legfőbb üzenete abban rejlik, hogy igyekszik párbeszédet kezdeményezni, egyfajta hidat képezni a tudományos ismeretek és a társadalmi felelősségvállalás között, miközben esztétikai élményt közvetít. A tárlat így a vizuális tapasztalatokon felül, valójában egyfajta laboratóriumként is szolgál, ahol a művészet a tudomány és a társadalom igényeivel találkozik, úgy, hogy közben az eltérő tényezők kölcsönösen inspirálják egymást” – fogalmaz a készülő kiállítás kurátora, Dr. Nátyi Róbert.
Részegh Botond: Vonal mágia
2024. október 4. - 2024. november 17.
Részegh Botond csíkszeredai képzőművész egyéni tárlatával folytatódik a Reök-palota kiállításainak sora. A Vonal mágia című, a festő- és grafikusművész munkásságát bemutató tárlat október 4. 18 órakor nyílik meg, és egészen november 17-ig várja az érdeklődőket. A grafikus-, festőművész kirobbanó energiával és zsigeri nyerseséggel megalkotott, költészetet, történelmet, metafizikát, a művészettörténet nagyjait és a művész tulajdon, élő kortársi tapasztalatait megidéző alkotásaiból állít ki egy megkapó válogatást a REÖK-ben. Visszatérő motívumkincsének magányos alakjai, anatómiai struktúrái, mozgás közben kifordult testei merész vonásokkal, érzelemdúsan megalkotott képeken jelennek meg a palota falain, amelyek az alkotói gondolatmenet kutatása mellett belső elmélyülésre, saját értelmezési lehetőségek keresésére invitálják a befogadót.
A képzőművész magas szinten alkalmazza a festészet, a sokszorosított grafika és a szabadkézi rajz hagyományos eszköztárát, de éppolyan szívesen kísérletezik egyedi alkotói eljárásokkal is. A REÖK-ben készülő kiállítás ennek megfelelően a művész által használt technikák széles palettáját igyekszik bemutatni a közönségnek.
Rezonancia: BOLDI és Incze Mózes kiállítása
2024. július 13. - 2024. szeptember 1.
BOLDI Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész és Incze Mózes Munkácsy Mihály-díjas festőművész állít ki közösen a szegedi REÖK-ben. Együttműködésük nyomán különleges, a két ágazatot kölcsönhatásba hozó tárlat nyílik Rezonancia címen, amelyet július 13-ától tekinthet meg a közönség.
BOLDI és Incze Mózes alkotásai festészet és szobrászat között hidat teremtve, átvitt és szó szerint is értelmezett térbeliséget kölcsönöznek az emberi test, természet, szakralitás, kortársi jelenlét kérdésfelvetéseinek, az egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti galéria egyedülálló helyszínén különleges művészeti élményt kínálva a látogatóknak.
XX. Táblaképfestészeti Biennálé
2024. május 25. - 2024. június 30.
A szegedi nyár kulturális életének egyik legjelentősebb, visszatérő eseménye a REÖK-ben kétévente megrendezett országos képzőművészeti találkozó, a Táblaképfestészeti Biennálé, amely jubileumi, huszadik alkalmához érkezik 2024-ben. A kiállítás a hazai táblaképfestészetről igyekszik átfogó és hiteles képet nyújtani, szabadbeadásos rendszerben illetve országosan elismert képzőművészek meghívásával, szakértő zsűri által kiválasztott művek bemutatásával.
A zsűri: Dr. Nátyi Róbert művészettörténész, a REÖK vezető kurátora, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékánja, Fürjesi Csaba festő-, grafikusművész és Henn László András festőművész idén rendkívüli felhozatal alapján állította össze a XX. Táblaképfestészeti Biennálé kiállítási anyagát. A kiállításra bekerült művek listája elérhető itt.
Távlat
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének képzőművészeti kiállítása
2024. április 6. - 2024. május 12.
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete harminckét éve tömöríti és képviseli a hazai művészeti élet különböző ágaiban hivatásszerűen tevékenykedő alkotókat. Magyarország legnagyobb taglétszámú művésztársulása és a szegedi REÖK együttműködése komoly múltra tekint vissza: a tagok rendszeres nevezői és kiállítói a visszatérő Nyári Tárlatoknak és Táblaképfestészeti Biennáléknak, és az Egyesület több ízben rendezett már nagyszabású, saját tárlatokat is a szegedi kultúrpalotában.
Ezúttal 89 alkotó művét állítják ki a REÖK két emeletén – a korábbi évek szalon-jellegű, az óriási darabszámú művet digitális reprodukciók formájában, paravánokon a térben megjelenítő installációi után visszatérnek az eredeti alkotások. Így a kiállítás társkurátorai, Dr. Nátyi Róbert művészettörténész, a REÖK vezető kurátora, az SZTE BBMK dékánja és Sárkány Győző Ferenczy Noémi-díjas, érdemes művész, a MAOE alelnöke szorosabb szelekció mentén válogatták ki a tárlat végleges anyagát az Egyesület Képzőművészeti Tagozatának munkái közül.
A kiállítás középpontjában álló, címadó fogalom idén a Távlat: erre a hívó szóra felelve alkották meg műveiket a társaság képzőművész tagjai. A feszesebb kurátori koncepció értelmében a mottó által felvázolt szellemi ív következetesen bomlik majd ki a tárlat leendő befogadói előtt. Az értelmezés sokfélesége kerül a középpontba: a távlatnak a képalkotó művészek számára magától értetődőnek tűnő fizikai, optikai aspektusa mellett a fogalom pszichológiai, filozófiai jelentésrétegei is megnyilvánulnak a REÖK termeiben kiállított műveken.
Oktatás – művészet – hagyomány
A Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum jubileumi kiállítása
2024. február 2 - 2024. március 17.
2022-ben ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját a Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum. Itt indult el hazánkban harmadikként 1961-ben a képző- és iparművészeti nevelés. A középiskola ma is Szeged egyik legnépszerűbb és legelismertebb középfokú oktatási intézménye, amely speciális tagozatainak köszönhetően nemcsak városi, de országos szinten is kiemelten jelentős helyszíne a képzőművészeti oktatásnak: a művészeti utánpótlásnevelés egyik bástyája Magyarországon.
Az iskola 125 esztendős fennállását ünneplő rendezvénysorozat folytatásaként a Szakgimnázium hosszú évtizedekre visszanyúló, sokrétű és jelentős alkotóművészeti hagyományait átfogó tárlat mutatja be. Az Oktatás – művészet - hagyomány címet viselő kiállítás összművészeti igénnyel, a grafikus, szobrász, kerámiaműves és textilműves szakirányok képviselte szakágakat felvonultató, példátlan műfaji és technikai sokszínűséget megjelenítő gyűjteménnyel, a tagozat művésztanárai, műhelyeiből kikerült neves öregdiákok, néhai vagy ma is aktív, már elismert vagy pályájukat éppen kibontakoztató, Szegedhez kötődő képzőművészek alkotásaival kívánja átfogóan reprezentálni a Tömörkényben zajló, és a szegedi iskola hagyományaiból kivirágzott alkotómunkát.
Borko Močević: A stílus mint lényeg
2024. január 18 – 2024. február 11.
Borko Močević szarajevói festőművész első szegedi tárlatával kezdődik az év a REÖK-ben. A stílus mint lényeg című kamarakiállítás 16, nagyméretű alkotása reprezentálja majd Močević munkásságát a szegedi kultúrpalotában.
Az egyedülálló szemléletvilággal bíró alkotó kiállítása új távlatokat nyit Magyarország és Bosznia-Hercegovina kulturális kapcsolataiban. A művész viszonya a textúrával folyamatos változásban van, a belső vívódás, az egyén és körülötte lévő gondolatok, érzések megjelenítése minduntalan a nyughatatlan tenni akarást tükrözi. Önarcképekből összeállított, sajátos ihletésű műveit február 11. vasárnapig láthatják az érdeklődők.
Sárkány Győző: Létidő
2023. október 7. - 2024. január 14.
Október 7-én, szombaton Sárkány Győző Ferenczy Noémi-díjas grafikus, Érdemes Művész Létidő című, életmű-jellegű tárlata nyílik meg a szegedi REÖK-ben.
Sárkány Győző teljes életművében végigvonul – kísérletező attitűdjének megfelelően – a világ jelenségeire nyitott kíváncsiság, amely a rácsodálkozás képességével és a kielégíthetetlen tudásvággyal kiegészülve hozza létre művészete intellektuális alapját. A művész már kezdetben függetlenítette magát a szakmai kötöttségek béklyóitól, s mindig szabadon kezelte az autonóm és alkalmazott grafika, a festészet, a fotó, illetve a plasztikai kifejezésmód eszköztárát. Ennek köszönhetően az elmúlt évtizedek alatt egy teljességgel egyéni stílust alakított ki, melyben a szürrealizmustól a pop artig, a reneszánsz grafika nagymestereitől a kortárs művészet inspiráló hatásáig, egy nagyívű, összetett vizuális rendszerben fejti ki sokszínű tevékenységét. A dolgok felszíne mögé hatolás képessége, a biztos szakmai alap és a művek professzionális kidolgozása együtt alakítja munkáinak egyedülálló képi világát.