Jézus élete kortárs képeken a REÖK-ben
A legismertebb újszövetségi történeteket festette meg Aknay János, ef Zámbó István és tábori csaba Matula Péter műgyűjtő kérésére. Számos megyeszékhely után most Szegedre is megérkezett az “utazótárlat”.
Csütörtökön nyílik a REÖK legújabb kiállítása, a Jézus élete című kortárs tárlat Aknay János, ef Zámbó István és tábori csaba festményeiből. Matula Péter műgyűjtő 2001-ben hazai kortárs festőművészeket kért fel, hogy saját stílusukban örökítsenek meg 21 újtestamentumi történtet. A sorozat első, kiállításra alkalmas anyaga 2012-ben készült el, és azóta számos városban, így Budapesten, Zalaegerszegen, Pécsen, Debrecenben is bemutatták már a gyűjteményt.
A REÖK-ben a három festőművész alkotásain keresztül többek közt Jézus megkeresztelését, a Hegyi beszédet, az Utolsó vacsorát, a Golgotán történt eseményeket és Jézus feltámadását láthatjuk. A bibliai narratíva természetesen nem változik a kortárs alkotásokon, a megfogalmazásmód viszont merőben egyedi. “Jézus személye és élete évezredek óta ihletője a művészeknek, történetei megmozgatják a szívet, a lelket és az ecsetet - nyilatkozta Matula Péter azzal kapcsolatban, miért pont ezt a témát ajánlotta fel alkotásra a művészeknek.
A Jézus élete kiállítás és annak összesen 71 alkotása február 11. és március 10. között várja a látgatókat a palotában. Számtalan kísérőprogram is várja majd az érdeklődőket, többek közt tárlatvezetések péntekenként, múzeumpedagógiai foglalkozások szerdánként és érdekes előadások változatos témákban. Szó kerül például a kereszt ikonográfiájáról, Jézus és a politika vagy Jézus és a nők kapcsolatáról.
Szeged után Szolnokra, Egerbe, Gyulára és Hódmezővásárhelyre költözik a tárlat.