Kaliforniai életérzés és izgalmas színháztörténelem
Két kiállítás, színháztörténeti és pop art is nyílik a REÖK-ben ezen a héten. Csütörtöktől gróf Bánffy Miklós életéről és jelentős színházi munkásságáról lehet többet megtudni a palota izgalmas, sokszínű tárlatán, péntektől pedig Mel Ramos pop art “fenegyerek” pin up lányai várják a látogatókat. A világhírű művész jövő héten Szegedre látogat, hogy saját maga mutassa be alkotásait a nagyközönségnek egy exkluzív tárlatvezetésen.
Gróf Bánffy Miklós életéről és munkásságáról látható kiállítás csütörtöktől a REÖK-ben. Az erdélyi polihisztornak a Szegedi Szabadtéri Játékokhoz is szoros kötődése van, hiszen ő vitte színre a Dóm téren második alkalommal, 1934-ben Az ember tragédiáját. Herczeg Tamás, a kiállítóházat működtető Szabadtéri Játékok igazgatója elmondta: fontosnak tartja, hogy a nagy múltú fesztivál színháztörténettel is foglalkozzon – ezért is rendeztek az elmúlt két évben két alkalommal is konferenciát ebben a témában. A Bánffy-kiállítás szintén e törekvés része.
Bánffy az élet számos területén alkotott maradandót, volt író, grafikus, rendező, politikus, de a színpadi látványtervezés az, amiben európai színvonalon, igazán különlegeset alkotott és ezzel hozzájárult a modern magyar szcenika-művészet megújulásához.
Szebeni Zsuzsanna kurátortól megtudtuk: a REÖK kiállításán a sokoldalú főnemes családjával, életével, színházi tevékenységével és az egykori bonchidai családi kastéllyal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A tárlaton láthatók többek közt rekonstruált jelmezek, rendezőpéldányok, a Bánffy-család portréi, fotók a kastélyról, a gróf kardja és személyes emlékei is, így például egy szobor, mely korán elvesztett édesanyjáról készült.
A Bánffy-kiállítás megnyitójának másnapjától egészen eltérő stílusú alkotásokkal is találkozhatnak a látogatók. A világhírű pop art művész, Mel Ramos idén júliusban tölti nyolcvanadik életévét. Születésnapjának méltó ünneplése az a nagyszabású kiállítás, mely pénteken 17 órakor nyílik a palotában és amely Ramos első magyarországi tárlata.
Jövő hét szombaton, július 18-án maga a művész is ellátogat Szegedre, hogy személyesen beszéljen a közönségnek erről a korszakról és az amerikai álom izgalmas megjelenítéséről művészetében. 19 órakor a REÖK-ben tart exkluzív tárlatvezetést.
Ramos műveivel már a 60-as években a pop art irányzat legnagyobbjai közé tartozott, Andy Warhollal és Roy Lichtensteinnel tartott közös kiállítást. A REÖK-ben látható színes grafikáin megidéződik a frivol, napfényes kaliforniai életérzés; az erotika és a kommersz szórakoztató elegye pedig tágabb üzeneteket is közvetít.
A közel hatvan képet és több szobrot is felvonultató kiállítás anyaga 16 éves kortól látogatható. Ez nem véletlen, hiszen alkotásain a buja pin-up lányok kihívó pózokban tekerednek a kor és egyúttal napjaink emblematikus amerikai termékeire. A művész célja
valami olyat ábrázolni, amit mindenki rögtön felismer, ami már szinte közhelyes. A kiállítás a bécsi Galerie Ernst Hilgerből érkezik.
Mel Ramos alkotásai és a Bánffy-tárlat szeptember 13-ig tekinthető meg.