Aktuális
program
Közösségi
oldalaink
Facebook Instagram Youtube
Főoldal

Hu | En

Retró diafilm-est felnőtteknek a REÖK-ben

 

Ki ne szerette volna gyerekkorában a diafilmeket? A vetítő otthonosan ismerős zajára és arra, ahogy a port felkavarta a fénycsóvájában talán mindannyian szeretettel gondolunk vissza. Kevésbé ismert tény azonban, hogy a diafilmet népnevelésre is használták az 50-es, 60-as években.

Sőt, a diafilmnek hosszú utat kellett megtennie, míg a népnevelés és ismeretterjesztés decens eszközéből a Kádár-kori gyerekszobák elmaradhatatlan kelléke lett.

Június 2-án, kedden 19 órakor a REÖK-ben sem meséket láthatnak az érdeklődők, hanem felnőtteknek szóló, ma már szórakoztató tekercseket ezekből a korai évtizedekből. Mészáros Béla, a Katona József Színház színművésze és a Swing c. mozisiker sztárja és egy korábbi nagy sikerű REÖK-ös előadás, a 40! Véges élet színésze olyan örökbecsűket vetít le az esten mint a Botrány Bögölyön (politikai mese, 1953), az Egy hűtlen kutya kalandjai Ugatóniában (politikai mese, 1957), A titkos őrs naplója (1956), az Amit az alkoholról tudni kell. Szó lesz még arról is, hogyan lehetett bemutatni a szocialista-kapitalista ellentétet krumpliföldön zajló eseményeken keresztül, illetve hogy hogyan képzelték el a magyarok 2111-ben esedékes Holdra lépését. Popcornnal várják a REÖK-ben a közönséget, az estre a belépő 800 forintba kerül. A filmeket a Diafilmgyártó Kft. biztosítja.

Facebook Google+ Youtube Foursquare Twitter
 

Támogatók
04 delmagyar radio88 nka 2023 KIM logo colorszeged magyarturizmus MMA 

Médiatámogatók

  artkalauz  Mako TV