Tudatos művek: új MMA-tárlat nyílik a REÖK-ben
December 6-án új kiállítás nyílik a szegedi Reök-palotában. A Regionális Összművészeti Központ és a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata közös munkájának eredményeként születő kiállítás Tudatos művek címmel várja az érdeklődőket egészen január 26-ig.
A REÖK és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésében készülő, új tárlat nyílik hamarosan Szegeden. A Tudatos művek címet viselő kiállításon átfogó, összegző jelleg helyett ezúttal egy különleges téma szolgál a válogatás apropójául; a REÖK történetében először olyan kiállítás készül, amely a művészet társadalomformáló erejére és az ökológiai rendszerek kölcsönhatásaira is felhívja a figyelmet. A tárlaton az MMA Képzőművészeti Tagozatához kapcsolódó, valamint a mottó által felvetett tematika iránt elhivatott alkotók műveit láthatja majd a dél-alföldi galéria közönsége.
„A „tudatos művek” jelenlegi összeállításának legfőbb üzenete abban rejlik, hogy igyekszik párbeszédet kezdeményezni, egyfajta hidat képezni a tudományos ismeretek és a társadalmi felelősségvállalás között, miközben esztétikai élményt közvetít. A tárlat így a vizuális tapasztalatokon felül, valójában egyfajta laboratóriumként is szolgál, ahol a művészet a tudomány és a társadalom igényeivel találkozik, úgy, hogy közben az eltérő tényezők kölcsönösen inspirálják egymást” – fogalmaz a készülő kiállítás kurátora, Dr. Nátyi Róbert.
Noha szemet gyönyörködtető vizuális élményekben ezúttal sem lesz hiány a REÖK termeiben, hiszen hagyományos festészeti és grafikai eljárásokkal készült alkotások, változatos térberendezések, plasztikák, iparművészeti eszköztárat mozgósító, hétköznapi vagy éppen természeti tárgyakat, elemeket is beemelő és audiovizuális művek is felsorakoznak, a kiállítás középpontjában a megoldások keresése, a cselekvésre ösztönzés szándéka áll.
December 6-án, 17 órai kezdettel kerül sor a kiállítás ünnepélyes megnyitójára, amelynek alkalmával, a két intézmény együttműködésének jegyében köszöntőt mond mind Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, mind Barnák László, a REÖK-öt üzemeltető Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. A Tudatos műveket megnyitóbeszédével dr. Nátyi Róbert adja majd át a közönségnek. A megnyitót követően a tárlat megtekintése díjmentes.
Bízunk abban, minél több, a művészetet kedvelő és a környezet- és jövőtudatosság iránt nyitott látogatót fogadhatunk majd a tárlat nyolc hete alatt.