XIX. TÁBLAKÉPFESTÉSZETI BIENNÁLÉ

Jelentkezés

Aktuális
program

XIX. TÁBLAKÉPFESTÉSZETI BIENNÁLÉ

Jelentkezés

Közösségi
oldalaink
Facebook Instagram Youtube
Főoldal

Hu | En

Formai bravúr és szabadszájú hétköznapiság - “többszereplős monodráma” a REÖK Stúdiószínpadon

 

Újra Szegeden lép fel a BukowsKick. A Szegedi Nemzeti Színház Bukowski-rajongó kollektívájának három tagja, Bánvölgyi Tamás színész, Hajdu Róbert ügyelő és Tóth Ádám kellékes hármasban játsszák az író első regényén alapuló, rendhagyó előadást.
Arról kérdeztük a játszókat, akiket természetesen személyes elfogultság fűz a 20. század e fenegyerekéhez, hogy miért aktuális ez a jellegzetes figura és életműve?
Röviden: miért éppen Charles Bukowski?

T.Á.: Szerintem nem volt kérdés, annyira tudunk azonosulni az íróval! Noha nem teljesen ugyanabban a formában, de mi is nagyjából az ő életvitelét éljük. Szeretünk élni, színesen! Carpe diem, hellyel-közzel.

B.T.: Ami engem például elindított felé, az éppen a munka! Bukowski is nagyon sok munkahelyet “elfogyasztott”, és Hank Chinaskit, a főhősét is sok munkahelyre száműzi a regényeiben. És egy nehéz munkanap után mégiscsak átértékelődik az emberben, hogy miért is él, miért is gürizik, és hogy mit szeretne valójában csinálni az életben. Ez az a hangulat, ami átsüt Bukowski írásaiból és kultuszából: csináld, amihez kedved van. Idézik is tőle, hogy “Találd meg amit szeretsz, és hagyd, hogy megöljön!”

Mennyire általánosak a tapasztalatok, amelyek Bukowski írásában lepárolódnak? Előadásotok középpontja egy postai kishivatalnok csetlő-botló élete - ez akár jellegzetesen magyar is lehet,nem?

B.T.: Ezek inkább bolygóméretű problémák - nem lehet őket nemzetek szintjén meghatározni! Minden hétköznapi ember, éljen a Föld bármelyik sarkán, valahonnan elindul reggel, valahova elmegy dolgozni, és valahova hazaérkezik. Az élet hétköznapisága kap hangot a darabban. Olyan kérdések, mint hogy érdemes-e fölpaprikázódnunk egy főnök beszólásán, vagy másnap is bemenjünk, és elviseljük ugyanazt az atrocitást anélkül, hogy kiállnánk saját magunkért. Tulajdonképpen a stand-up műfaj, ez a “kiállás”, ezt a célt is hivatott szolgálni, hogy meghalljuk és hallathassuk a belső hangunkat.

Országszerte több állomás után tért vissza Szegedre az előadás. Mi változott a 2015-ös bemutató óta - elsősorban Bennetek?

B.T.: Hat év alatt annyi minden változott, és mégsem! Jó, kicsit öregebbek lettünk, de ma már annyiféle műfaj, hatás van mind színházban, mind moziban, mind a könyvekben, hogy mi inkább nem változtattunk, hanem magunkat erősítettük meg, hogy igenis szükség van arra, hogy elmeséljük ennek az embernek a történetét. Ő egy fiktív hős, tehát így elrejtőzhetünk az ő mondatai mögé, de mégis hangosan kimondhatjuk azt, amit vele együtt érzünk.

H.R.: Talán az elbeszélés módján változtattunk. Sok mindent megpróbáltunk, például volt, amikor Tomi képregény jellegű teret próbált prezentálni arcfestéssel, kontaktlencsével. Az évek előrehaladtával végül annyiban alakult az előadás, hogy Ádámot és engem Czene Zoltán játékmester előtérbe emelt. Én a kezdetekkor leghátul voltam, nem is nagyon látott a néző, csak a hangbejátszásokat indítottam, aztán Zoli beemelt, mint szereplőt. Úgy is lehet mondani, csinált belőlünk egy ördög-angyal párost. Én teljesen fehér öltözetben szereplek az előadásban, Ádám pedig teljesen fekete szerelésben van.

T.Á.: Chinaskinak kétféle kivetülése tulajdonképpen a két mellékszereplő. Abszolút saját találmányunk ez a hármas felállás.

A Szegedi Nemzeti Színházban évek óta dolgoztok együtt egymással és a BukowsKick többi tagjával. Miben tér el a hivatalos munkakapcsolattól ez a másik együttműködés?

B.T: A nagy különbség tulajdonképpen az, amire azt szokás mondani, hogy szerelemszínház. A formációnkat nem művészileg fogalmazzuk meg, nincs “rózsaszín köd”, nincs “Mire gondolt a költő?”. Egész egyszerűen csak kiállunk a színpadra és elmondjuk egy hétköznapi témával kapcsolatban a véleményünket - nincs súlyos mondanivaló, ez egy kedélyes stand-up. Arról, amit mi tizenketten is gondolunk, hogy kik vagyunk - így lettük BukowsKi(c)k. Azon túl, hogy jól is érezzük magunkat, nem az önszórakoztatás volt a lényeg, hanem hogy emeljünk be olyan témákat, amelyek társadalmi problémák is egyben, és ezekről beszélgessünk.

Hogyan jelenik meg mindez az megvalósult előadásban?

T. Á.: Kísérleti színház jelleggel indultunk el. És akárhová hívnak, a formája is az, ami végül már évek óta bevált, mert rájöttünk, hogy ez a családiasabb hangulat felel meg a legjobban nekünk.

H. R.: Ez a mi utunk.

B. T.: Persze, azt mondjuk, hogy “önálló est”, és “stand-up”, és “monodráma”: fent van egy ember a színpadon, és mesél. De itt van két másik karakter is vele a játéktéren, akik hol segítik, hol ellenpontozzák a mondanivalót. Ezt pedig Czene Zolinak köszönhetjük, hogy színházibb formába öntötte ezt a karaktert.

T. Á.: Azt szoktuk erre mondani, hogy ez egy többszereplős monodráma.

H. R.: Ráadásul majdnem ötven hangbejátszás van ebben az előadásban, ami folyamatosan válaszol Tomi szövegére, mind zenében, mind párbeszédben.

B. T.: A Szegedi Nemzeti Színházból kértünk meg művészkollégákat, hogy segítsenek ezt a formát, a kavalkádot Hank körül megteremteni. Így adtunk már neki mindenféle műfaji titulust, de ha így nézzünk, hangjáték is a darab. Ezek a trackek adnak egy ritmusképletet az előadásnak, hiszen a poénok kötöttek, a hangfelvételek pedig megszabják, mennyi időm van válaszolni. Tán egyszer-kétszer esett meg, hogy összecsúsztunk. De az sem baj, mert így a mesélés majdnem egy élő beszélgetéssé válik - a nézőkkel is.

A szókimondó párbeszédbe legközelebb március 21-én csatlakozhatnak be az érdeklődők a REÖK Stúdiószínházában.

Facebook Google+ Youtube Foursquare Twitter
 

Támogatók
04 delmagyar radio88 nka szeged EMMI magyarturizmus MMA lor
Médiatámogatók

  artkalauz  Mako TV