A párizsi premieren, 1896-ban botrányba fulladt, később mégis az abszurd irodalom egyik legfontosabb műve lett az Übü király. A rendezővel, Herczeg T. Tamással és az átiratot készítő Bodolay Gézával beszélgettünk.

Ismét egy abszurd mű látható a REÖK Stúdiószínpadán. Miért esett a választás most az Übü, a királyra?

H.T.: „Egyre jobban izgatnak az abszurdok, mert egyre jobban azt érzem, hogy a legtöbb köze a modern ember létezésének ezekhez a darabokhoz van. A társadalom is egy távoli optikából rápillantva, egy messze perspektívából nézve rettenetesen abszurd. Ezen felül nem áll messze a személyiségemtől a humor és az irónia, és fajsúlyos dolgokról vicces formában beszélni- ezzel pedig tükröt tartani mindarra, ami minket körülvesz- egy nagyon izgalmas feladat. „

Bár a komédiát 1896-ban mutatták be, a mai napig nagyon népszerű a színházakban. Mi lehet ennek az oka?

H.T.: „A művet Shakespeare királydrámáinak paródiájaként is szokták említeni, hiszen azok is örök emberi jellemvonásokkal foglalkoznak, csak a hangvételét tekintve ez sokkal inkább a humoron, az irónián keresztül jelenik meg. Az Übü király több mint 120 éves, mégis a mai napig aktuális kérdéseket boncolgat: képes-e az ember önmagát, a jellemét úgy változtatni, mint ahogyan a körülötte lévő világot. „

A vicces abszurd átiratot Bodolay Géza készítette, aki elmondta: a darabbal először egyetemista korában találkozott, majd 1987-ben rendezőnek kérte fel a németországi Sindelfingen pinceszínház igazgatója. A jelenlegi átiratban egyszerre jelenik meg Übü, a saját akaratát másokra erőltető „szabad” emberként és rabként is.

B.G.: „Már harminc éve is az lehetett az ember történelmi-világhelyzeti benyomása, hogy szinte mindenhol Übü, a király. A fizikatanárból eredetileg tréfából főhőssé írott idióta főnök, mint meghatározó főerő – valamilyen formában mindannyiunkkal szembejön azóta is. Talán éppen ez a legijesztőbb és legmulatságosabb, hogy az éppen deklarált és skandált jelszavaktól függetlenül: Übüéknek egyre megy: minden hatalmat az Übüség kezébe! Ennek variánsait több száz éve élvezhetjük”.

Übü papa és Übü mama párosa rendkívül ellentétes érzelmeket válthat ki. Hogyan lehet egyszerre bizarr és nevetséges ez a két figura?

B.G.: „Übü mama az elején nyilvánvalóan Lady Macbeth kései, házmester-színvonalú utódjaként bíztatja a párját: Übü papát: szerezze meg végre a koronát – akár vérfürdő árán is. Übüt nem kell sokat biztatni, az etikai gátlásai egy disznóéval azonosak, tehát: gyerünk! A pár annyira túlmegy minden elképzelhető határon, hogy az már szórakoztatón mulatságos, és az abszurditásával együtt is: ismerős. Az ostoba korlátoltság nem csak akadály, de fegyver is lehet: erre a legkülönfélébb szinteken élő példák sorát látjuk világszerte. Ha pedig valami minden határon túl röhejessé válik, akkor az szórakoztató. „