XX. TÁBLAKÉPFESTÉSZETI BIENNÁLÉ

Jelentkezés

Aktuális
program

XX. TÁBLAKÉPFESTÉSZETI BIENNÁLÉ

Jelentkezés

Közösségi
oldalaink
Facebook Instagram Youtube
Főoldal

Hu | En

Szombaton nyílik a Nyári Tárlat

 

Szeged kiemelkedő képzőművészeti seregszemléjét, a legfontosabb hazai kortárs alkotók műveivel, egészen július közepéig nézhetik meg a látogatók.

Idén is rengeteg képzőművész adott be összesen több mint 600 alkotást a Szegedi Nyári Tárlat előzsűrizésére. Nátyi Róbert művészettörténész, a kiállítás kurátora elmondta: az első forduló után, a tényleges zsűrizésen már 250 festményt, grafikát és plasztikát szemlézett Ibos Éva művészettörténésszel és Kántor Ágnes festőművésszel közösen.

A Nyári Tárlat évről évre tartja kiemelkedő színvonalát, mutatja ezt az a tény is, hogy a jelentős magyar képzőművészek úgy érzik, nem maradhatnak le a kétévente jelentkező szemléről. Az idén harmincnyolcadik alkalommal megrendezett kiállítás mindenkori célja, hogy bemutassa a kortárs magyar képzőművészeti törekvéseket, a hazai táblaképfestészetről, grafikáról és plasztikai törekvésekről nyújtson átfogó és hiteles képet.

A szabadbeadásos rendszer mellett ebben az évben is felkérték a legnevesebb magyar képzőművészeket, hogy részvételükkel emeljék a nívós seregszemle fényét. Többek közt ef Zámbó István, Fajó János, feLugossy László, Ilona Keserü Ilona, Popovics Lőrinc, Serényi H. Zsigmond, Szüts Miklós, Váli Dezső, Vojnich Erzsébet adott be alkotást a május 20. és július 16. közt látogatható tárlatra.

Nátyi Róbert a mai sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt évek szellemében történt a válogatás és a kiállítás rendezése is. A műveket stilárisan csoportosította, a palota első szintjén kaptak helyet a nonfiguratív, avantgarde alkotások, a második szinten pedig a figuratív művek.

A XXXIX. Nyári Tárlat nyilvános megnyitóját május 20-án, szombaton 15 órától tartja a REÖK. Az eseményen köszöntőt mond dr. Solymos László, Szeged Megyei Jogú Város alpolgármestere, a kiállítást pedig Juronics Tamás Kossuth-díjas koreográfus nyitja meg. A megszokottak szerint most is ezen az alkalmon adják át az elismeréseket a Nyári Tárlat díjazott alkotóinak.

Facebook Google+ Youtube Foursquare Twitter
 

Támogatók
04 delmagyar radio88 nka 2023 KIM logo colorszeged magyarturizmus MMA 

Médiatámogatók

  artkalauz  Mako TV