Duray Tibor: Emberi, túlságosan is emberi 

A nietzschei cím ezennel az 1988-ban elhunyt, s a 20. századi magyar képzőművészet még felfedezendő, pontosabban újra felfedezendő alakjai közé tartozó Duray Tibor tárlatának címeként szerepel. A szegedi Reök-palota körbejárható kiállítótermében tematikus csoportokba szedve láthatjuk Duray alkotásait: a monumentális méretű Aranykort, a korai art decós képeket, a Derkovits hatás nyomán, ám saját hangon megszólaló, megkapó enteriőröket, zsánerképeket és portrékat, a háborús és minden bizonnyal 56-os élmények szuggesztív műveit, a spontán manuális készségről tanúskodó tusrajzokat, a késői apró tájképeket és a hatalmas üvegablak-terveket, a talányos színpadképeket.

(Duray Tibor: Aranykor - részlet)

Kántor Ágnes: Határérzet 

“Kántor Ágnes képein az ábrázolt figuratív alakok épp annyira elvonatkoztatottak, mint amennyire az absztrakt/geometrikus elemek a valóság egy-egy szeletét láttatják. A festmény keretei közt teremtett világ tér és idődimenziói megragadhatatlanok. Akár az álomban vagy az emlékekben, csak részek rajzolódnak ki tisztán s a részek közti viszonyok esetlegesek, pillanatnyiak. Pillanatnyi jelenlétükkel, – ragadjuk itt meg alkalomszerűen Kierkegaard teóriáját – az öröklét egy darabjai. A lazúros képsíkokon felderengő álomszerű képek különböző valóságelemeket kapcsolnak össze, amelyeket – többnyire absztrakt motívumok ismétlődése köt össze a változó képi kontextusokban a síkban elmosódó perspektívákban vagy azok hiányában.” (Fekete Vali elemzése)